Igazságok idézetek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9. Furcsa érzés, ha van valaki, aki mindig megnevettet, aki mindennap hiányzik, akiért

 

 

feladnád a saját céljaid, akivel szemben sosem vagy önző és tudod, hogy mindig

 

 

melletted áll. Ha van valaki, akivel megosztod az összes titkodat, és akármennyire is

 

 

megbánt, sosem tudsz haragudni rá. Mindenről csak ő jut eszedbe és rengeteg emlék köt

 

 

össze vele. Furcsa érzés tudni, hogy semmi sem tart örökké és hogy mint mindennek,

 

 

ennek is vége lesz majd. Ahogy telnek a napok, egyre jobban félsz,hogy egyszer ez is

 

 

véget ér. És tudod azt, hogy rá örökké emlékezni fogsz és életed végéig a lelkedben él

 

 

majd a rengeteg emlék. Akkor is, ha már eltűnnek a közös álmok, tudod, hogy őt már

 

 

örökre a szívedbe zártad és örökre az életed része marad. Mégis fáj arra gondolni, hogy

véget ér majd, hisz a szíved egy része már örökre az övé.Úgyhogy használj ki minden

időt, amíg vele lehetsz.

 

 

 

 

 

 

 

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap

 

 

délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya

 

 

a kórterem egyetlen ablakához a közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak

 

 

feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről,

 

 

a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy ez szokásos ilyen helyzetben.

 

 

Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte

 

 

az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.

 

 

A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották

 

 

életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy

 

 

kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon,

 

 

és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek

 

 

a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.

 

 

Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik,

 

 

folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. 

 

 

Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről

 

 

beszélt. Bár folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket,

 

 

a másik érzékletes leírása alapján.

 

 

A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti

 

 

embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.

 

 

Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom

 

 

kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban

 

 

fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd

 

 

magára hagyta.

 

 

Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta:

 

 

az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott

 

 

szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.

 

 

A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, így nem láthatta a falat sem!

 

 

- Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt!- mondta a férfinak.

 

 

0.019 mp